Advent második vasárnapjához érkeztünk

Bronzvasárnap. Sok helyen így ismerik advent második vasárnapját.

Ma már két szép gyertya fényében gyönyörködhetünk. Ahogy korábban írtam, az Úr megérkezésének felkészülési időszaka ez a 4 hét. Ez alatt a 4 hét alatt a hívők ismét átélik a megtérést, melyet Isten eljövetele okoz.

Szóval, ma már két gyertyát gyújthatunk meg. Az eredeti koszorúkon ennek a gyertyának is lila színe van, de itt eltérő jelentéssel bír. Míg az első gyertya a hitet szimbolizálta, úgy ez a mai gyertya a reményt. Ahogy korábban, a bűnbánat és a számvetés volt a feladatunk, úgy most ez a gyertya reményt adhat a szép ünnepekre, egyfajta pozitív érzést költöztet a szívünkbe a közeledő ünnep végett. A katolikus szimbólumrendszer szerint a gyertyák 1-1 emberre engednek következtetni, vagy épp egy közösségre. Az első gyertya Ádámot és Évát jelentette, akiknek Isten elsőként ígérte a hitet vagyis a megváltást. A mai pedig a zsidó népet szimbolizálja. Isten ugyanis reménységet ébresztett a zsidóságban, hogy eljő a Messiás, és közülük való lesz.

Az egyre több égő gyertya a növekvő fényt jelképezi, amelyet Isten Jézusban a várakozóknak ad Karácsonykor.

És, ha körbenézünk, globális szinten elmondhatjuk, hogy nagyon sok kemény szívű embernél ekkor ébred fel a valódi érző, szeretettel teli szív. Reménykedem benne, hogy ez szépen lassan nemcsak szezonális dolog lesz, hanem az év összes napjára is érvényes lesz egyszer.

Szép napot kívánok Mindenkinek!

Délután pedig gyertek el a második adventi gyertya meggyújtására a Petőfi térre. 4 órakor találkozzunk a téren. A gyertyagyújtás után pedig gyertek a Művelődési Házba, ahol a Happiness Dance and Fitness zárógáláját tekinthetitek meg! 🙂

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük