Hétfő reggeli hírmorzsák

Tudom, tudom. Hétfő van. De tudod, zavard össze a világot azzal, hogy még hétfőn is mosolyogsz! 🙂

Szép reggelt Mindenkinek!

Jelenleg 10 fok van. Sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk, inkább csak fátyolfelhők jelenhetnek meg időnként az égen, de azért a reggeli órákra elsősorban északon pára- és ködfoltok kialakulhatnak. A keleti-északkeleti tájak kivételével többfelé megélénkülhet a déli-délnyugati szél. Hajnalban 6-15, délután 23-28 fok között alakul a hőmérséklet. Nem lesz front térségünkben. Más szavakkal, a nyári időszámítást kellemes tavaszi, már-már nyári idővel búcsúztatjuk!

Szombaton megrendezésre került az 5. színházi nap Kartalon, ami hatalmas nagy sikert aratott. Pechó Ferencné szavait idézném:

“ÉS ISMÉT MEGTÖRTÉNT A CSODA…
Október 19-e, délután háromnegyed öt. Izgatott várakozás a művelődés háza előtt. A megszokott arcok. Ja, igen, mi tavaly is voltunk, és jövőre is jövünk, ha lesz, reméljük!
Nyílik az ajtó, BARABÁS TAMÁS beljebb tessékeli a maroknyi csapatot, és kezdetét veszi az ÖTÖDIK SZÍNHÁZI NAP.
A PÉCSI OBERON TÁRSULAT előadását élvezhetjük közvetlen közelről, nemcsak elmerülhetünk az események megjelenítésében, hanem véleményt nyilváníthatunk, eszmét cserélhetünk, együtt gondolkozhatunk. SZENZÁCIÓS! Magával ragadó színészi játék, meglepő fordulatok, észrevétlenül rohannak a percek. Este kötetlen beszélgetés a szervezővel, Barabás Tamással.
A napnak vége, de csak a napnak, mert a gondolatokat hazavisszük , beépítjük, formáljuk, magunkévá tesszük. Köszönjük!”

A hétvégét többen is a szabadban töltötték, voltak akik Kartalon túráztak egy kicsit. Hoztam pár képet a csodás őszi Kartalról Nektek.

Dr. Fülöp Katalin fényképe.

Horváth Oláh Dóra fényképei.

A héten még utoljára lesz ilyen csodás napos időszakunk, ha tehetitek, sétáljatok, túrázzatok egy nagyot, süttessétek magatokat, ugyanis lassan az ajtón kopogtat majd a szokásos őszi-téli D vitamin hiány..

Na, de nézzük tovább a híreket.

Holnap futsal csapatunk, a Kartal SE a Férfi Futsal NB II. Keleti Csoport 8. fordulójában fog játszani a MÁDI FC ellen, Mád Sportkomplexumában. Szurkolunk nektek Fiúk!

(forrás)

Mától indul a Tökfaragó verseny a kartali iskolában! A faragott tököket csütörtökig lehet leadni, eredményhirdetés pénteken lesz!

Október 23-án 9 órától az ’56-os emlékműnél megemlékezés lesz.

Október 23-án, cipővásár is lesz Kartalon.

Október 25-én (pénteken) 17 órától a Művelődési Házban Idősek napja lesz. Fellépő vendégművész: Kossuth Gergő

Október 26-án, szombaton, 15:00-19:00 óráig megrendezésre kerül a 2. Kartali Tökös Forgatag. Öltözz be, és gyere szórakozni egyet! A hatalmas érdeklődés nem várt eseményeket is hozott magával, a jegyek 1 héttel a rendezvény előtt teljesen elfogytak!

Vasárnap pedig óraátállítás! Hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát. Ez a téli (normál) időszámítás 2020. március 29., vasárnapig tart.

Bízzunk benne, hogy már nem sokáig tekergetjük az órákat ide-oda.

Ma reggelre ennyi lettem volna, köszönöm a figyelmet, szép napot kívánok Mindenkinek!

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük