Happiness Dance and Fitness záró tánc gáláján jártam- élménybeszámoló-

Immár sokadik alkalommal hívnak meg Mecséri Alexandráék a záró gálájukra. ( Van egy télen meg nyáron is)

És immár sokadik alkalommal esik le az állam a helyéről, a döbbenettől és kicsit az irigységtől is. 🙂 Hiszen olyan nehéz mozdulatokat, testtartásokat csinálnak meg ezek a lányok játszi könnyedséggel, ami szerintem bőven kimeríti az emberi hajlékonyság határait.

A műsor, ahogy már lenni szokott a szokásos Nyitótánccal indult.

Ezután a két vezetőedző Mecséri Alexandra és Tóth-Ilkó Tamás összegezték az elmúlt időszakot. Ezután következett az első áll leesés, ugyanis Dr, Molnár Mária, a Gyógytündér gyógyszertár vezetője, elmondta, hogy a június 15-i gyógyszertári vásárlásokból, több mint 200.000 forint gyűlt össze egyetlen nap alatt! Dr. Molnár Mária egyébként már nem először támogatja az egyesületet. 🙂

Dr. Molnár Mária megajándékozása után, következtek az ovisok. Most komolyan. Két nagyon hosszú szőnyeg mellett kellett cigánykerekezniük, jó pár körön keresztül. Most mondjam azt, hogy én az első három után már imbolyogtam a kamera mögött? 😀 Elképesztőek voltak!! 🙂

Ezután Tóth-Ilkó Zsuzsanna köszöntötte a vendégeket, ezen az estén ő volt a konferanszié. Felkérte a nagyobbakat, hogy akrobatikázzanak egy kicsit. Hátra szaltó és minden ami tátott szájas mozdulat volt, az itt megjelent a szemünk előtt.

Ezt követte egy vegyes csoport előadás. Ovisok a nagyobbakkal együtt. Számomra üdítő látvány volt. 🙂

És.. megint elfogult leszek. Jöttek az ovisok a kacsatánccal. Ovisok, akik kacsatáncot járnak. Kell ennél aranyosabb dolog? 🙂

Felocsúdva a cukiságból, egy testvérháborúba csöppentünk bele. Mert egy macin össze lehet veszni, táncolva is. 🙂

Ezután egy nagyon fontos magyarázat érkezett Tóth-Ilkó Zsuzsannától. Sosem kérdeztem, hogy mit jelentett, hogy szabadon választott produkció következik, nos mint kiderült, itt a zenétől kezdve a koreográfiáig mindent a lányok találnak ki.

Például szolgált a Ne add fel címet viselő előadás. Itt már nem kerestem az államat..

Azt gondoltam, hogy ezt a magas színvonalat nem lehet fokozni. DE. Ovisok, akik a Vaiana című meséből az “Ahogy csillan a távoli fény” dalra táncoltak Fürdőruhában. Ovisok, Fürdőruhában! <3

Ezután, az Európa Bajnokságra is kijutó, Vadnyugat lányai következtek. Szédületes ez a produkció! 🙂

Váratlanul Polgármester Asszony is megjelent és természetesen ő is köszöntötte a vendégeket, és gratulált a fellépőknek. 🙂

Visszautaztunk az időben, és találkoztunk a Retro csajokkal. Annyira látványos ez a produkció! 🙂

Ezután megálltunk az időben és egy tükörrel találkoztunk. Következtek az Örök tesók, akik csak néhány hónapja táncolnak, de ilyen teljesítmény után olyan, mintha évek óta táncolnának! 🙂

Az időt maga a Villámlás indította el. Erős, határozott, földhöz ragasztó produkció! 🙂

A Földhöz ragadásunkat valami Rejtély is övezi. Ez a Rejtély pedig teljesen magával vitt bennünket! 🙂

Meglepetés tánc. Itt kisebb sokkot kaptam, amikor megláttam ki táncol.. Ez a produkció elementáris, légies és gyönyörű volt!

Jókor jött, hogy Irány a ring! Teljesen felizzította a közönséget! 🙂

Úgy tűnt, hogy nem volt elég nekünk a Rocky zenéje ( Eye of the Tiger), mert ezután jöttek a “Boxgirls”-ök. 🙂 Két szó: Elképesztő látvány!! 🙂

Még jobban fel kellett ébreszteni bennünket, és erre jó volt az “Ébressz fel” előadás. Csodálatosan gyönyörű volt, már-már álomszerű.

Ezt az álmot vitték tovább a Dreams produkció tagjai. 🙂 Nagyon jók voltak! 🙂

Jöttek a Tornászok. Nem mondom, hogy nehéz elemeket vittek bele.. de tényleg! Látványos volt! 🙂

Sajnálkozás. Olyan dolog, amit nem lehet elégszer érezni, gyakorolni. Nos, ezt a táncban is nagyon jól ki lehet fejezni. És igen, ilyen elképesztő módon is ki lehet fejezni, hogy sajnálom. 🙂

Ilyen erős földhöz ragadt érzés után, jól esett szállni. Szállni a magasban, hiszen hívott bennünket, hogy szállj velem! Csodálatos produkció volt! 🙂

Ezt a fajta repülést, vagy szálldogálást folytattuk egészen egy csarnokig. A hírnév csarnokában jártunk, és nem kutattuk a leesett állunk. Fantasztikus volt! 🙂

Egy utazás azzal ér véget, hogy hazaérsz. És, ha otthon vagy, ha olyan vagy, ápolod a hagyományaidat. Megint elfogult leszek. Nehezen azonosulok a magyar dolgokkal, de amikor meglátom ezeket a ruhákat, még a hideg is kiráz! Ez a fajta Hagyomány, fenomenális számomra! És minden alkalommal egyre jobban oda vagyok érte!

Parádés. Ezzel az egy szóval tudnám az egész műsort jellemezni. Köszönöm a meghívást, és nem szaporítanám tovább a szót, íme a videó, amihez jó szórakozást kívánok! 🙂 Bízzunk benne, hogy a YouTube ezúttal nem veszi le a zenéket a videó alól! 🙂

 

 

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük