Máris a hét közepén járunk

Napsütésben gazdag szép jó reggelt kívánok Mindenkinek!

Először ismét az érettségizőkhöz szólnék. Már túl vagytok a magyar írásbelin és már a matematikán is. Sok sikert a mai történelem érettségihez. 🙂

Jelenleg 6 fok van. Napközben 15 és 17 fok között tetőzhet a hőmérséklet. Használjátok ki a mai jó időt, ugyanis holnapra megint készülni kell esőre és szélre.

Lássuk a híreket.

Még ma is tart az óvodai beiratkozás, reggel 8-tól délután 5-ig. Azért, hogy a beiratkozás gördülékenyebben menjen, az óvoda közzétett néhány dokumentumot, amit ki kell tölteni. Ezeket itt tudjátok megnézni, letölteni. A lentebb látható képen pedig azt láthatjátok, hogy milyen papírokat kell vinni a beíratáshoz.

Pénteken átadják a Művelődési Házat. Gyertek el minél többen, és nézzük meg, milyen lett. 🙂 Beszédet mond Dr. Orbán Balázs miniszterhelyettes, Vécsey László FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselő, valamint Oláh Klára Mária, településünk Polgármestere. Természetesen ez az épület is  kap áldást. Áldást mond Tamási József címzetes apát-plébános és Kovács László baptista lelkész. Már facebook-os eseménye is van ennek a szép alkalomnak.

Szombaton, május 18-án Karitász gyűjtés lesz a posta melletti régi óvodában.

“SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK!
A Kartali Szent Erzsébet Karitász csoport, gyűjtést és osztást rendez.
Várjuk a rászorulókat és az adományozókat! (Háztartási gép, bútor felajánlás,játék, ruha,tartós élelmiszer, vegyi áru, mosószer, tisztítószer, stb,)
Kérjük CSAK TISZTA , MŰKÖDŐ dolgokat hozzanak! A karitász nem helyettesíti a lomtalanítást! Sajnos nagyon rossz tapasztalatunk van az évek folyamán! Köszönjük Mindenkinek előre is!
HELYSZÍN: a posta melletti régi óvoda.
IDŐPONT: minden hónap 3. szombatján 9-12 óráig (változás jogát fenntartjuk)

További részletet a gyűjtésről a facebook-os eseményen lehet olvasni. 🙂

Május 19-én már rendezvény is lesz a Művelődési Házban! 🙂  Délután 5 órától a Kristály Művészeti és Rekreációs Alapítvány tehetséges gyermekei fognak fellépni, az első “Kristály szikrák” műsorban.  Lesz tánc, ének, zene, mi kell még? 🙂 Osszátok az információt, gyertek el, és töltsük meg a Művelődési házat. A belépés díjtalan. A lentebb látható plakáton, valamint a facebook-os eseményen,több részletet is megtudhattok.

Ebben a hónapban van lehetőség jelentkezni a Happiness Dance and Fitness Tánctáborába, valamint a szokásos Nyári záró tánc gálára is ebben a hónapban van lehetőség jegyet venni.

Aki még esetleg nem rendelkezett idén személyi jövedelemadója 1%-ról, annak egy kis emlékeztetőül itt a kartali alapítványok listája. Az ügyfélkapun keresztül pár kattintás az egész! Akinek nincs ilyen, postán is beküldhető a nyilatkozat! Éljünk minél többen ezzel a támogatási lehetőséggel!

Határidő: 2019.05.20.

Támogassuk a kartali alapítványokat! 🙂 

Tüdőszűrés lesz május végén!

  • 40 év feletti személyeknek  költségmentes a tüdőszűrés
  • 18 és 40 év közötti személyeknek  1700 Ft térítési díjat

kell fizetniük (csekket a helyszínen kapnak)

  • a 14 és 18 év közötti személyeknek ingyenes 

        amennyiben rendelkezik:

  • iskolaorvosi/üzemorvosi beutalóval,
  • szülői/gondviselői beleegyező nyilatkozattal,
  • érvényes személyi igazolvánnyal,
  • érvényes lakcímkártyával,
  • TAJ kártyával

A vizsgálat  Helye Művelődési ház Kartal, Baross u. 117.

Ideje :  2019. május 31-től    –    2019.  június 07-ig

 

 Hétfő                 0800 – 1800

 Kedd                    0800 – 1800                     

 Szerda                  0800 – 1800

 Csütörtök            0800 – 1800                     

 Péntek                 0800 – 1800

Hozza magával :  

  • Személyi igazolványt,    
  • TB kártyát,
  •  Előző évben kapott tüdőszűrő igazolást!

És, tegnap… 🙂

Megjelent újra a Kisbíró! 🙂 Polgármester Asszony oldalán már bele is lehet kukkantani az újságba. 🙂

Az esti órákban érkezik a testületi üléses cikk.

Mára szép napot kívánok Mindenkinek! 🙂

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük