Verbális K.O. lesz ebből az interjúból, Interjú Majláth Biankával, a WBF szervezet új Világbajnokával

Szia

Kérlek mesélj, milyen érzés világbajnoknak lenni?

Igazság szerint,szerintem még mindig nem fogtam fel a dolgot. Nagyon jó érzés az, hogy sikerült megnyerni a meccset és hosszú mérkőzés volt nagyon. De minden perce megérte. Nagyon jól esik a sok gratuláció és az, hogy ennyien velem örültek a győzelemnek.

Mi néhányszor találkoztunk, de akkor még tudtam ki vagy. Néhány ismerősömtől hallottam azt az elképesztő történetet, amivel Te rendelkezel.  Elmesélnéd nekünk? Ahogy más embereknél, Nálad is megszólalt egy hang, hogy “okés, elég, változtassunk a dolgokon!” ? Téged mi hajt ennyire előre?

Az a történet egész pontosan úgy nézett ki, hogy körülbelül 16 éves koromig igen drasztikusan elvoltam hízva, de már óvodás koromtól. Aztán, ahogy teltek az évek ez egyre durvább lett. Nagyon sokáig nem foglalkoztam vele, meg próbáltam terelni róla a figyelmemet, de nyilván zavaró volt és rosszul éreztem magam a bőrömben. Az egész egy “szilveszteri fogadalommal” indult. Középiskolában mindig előszeretettel látogattam az iskola büféjét és szinte minden szünetben mentem le valamiért oda, hogy nehogy “éhezzek”.. Téli szünet után, amikor megfogadtam újév kezdetekor, hogy “na most akkor lefogyok”, szokás szerint mentem le a büfébe az első tanítási napon. Megvettem a szokásos kis péksütimet és épp már majdnem beleharaptam, amikor megszólalt a “kis hang” a fejemben, hogy én mit fogadtam meg szilveszterkor. Na ott azzal a lendülettel dobtam a kukába a reggelimet és ott volt egy kattanás a fejemben, hogy azért is megcsinálom. Onnantól kezdve elkezdtem figyelni arra, hogy mit egyek és kimentem futni. Ami akkor inkább csak döcögés volt. Elég kínosan éreztem magam, így mindig sötétben jártam, hogy véletlenül se lásson senki. Sajnos mivel akkor még nem nagyon tudtam semmit a táplálkozásról és a mozgásról így elég rossz módon fogytam, viszont ahogy haladtam az idővel egyre többet tudtam meg. Mindig tanultam, olvastam és próbáltam egyre több tudást megszerezni erről az egészről. Végül elértem egy álomhatárt, ahonnan pedig egész más irányban kezdtem el gondolkozni. Kardió jellegű mozgások mellett elkezdtem súlyokkal is edzeni, de azt is itthon akkor még. Annyira “beleszerettem” ebbe az egészbe, hogy én úgy éreztem nekem ezt kell csinálnom és szeretnék segíteni másokon is, akik hasonló cipőben járnak.

Ha jól tudom már személyi edzőként is dolgozol egy Fittness teremben . Hogy kerültél oda?

Mivel ezt szerettem volna csinálni így kerestem egy iskolát, ahol el tudom végezni a képzést, ahhoz, hogy edző legyek és én is foglalkozhassak más emberekkel. Imádtam minden napját az iskolának. Levizsgáztam és próbáltam a környéken találni egy helyet ahol elkezdhetem ezt csinálni. A suliban le kellett adnunk egy gyakorlati papírt, ami igazolta, hogy mi nyáron x órát konditeremben voltunk és gyakoroltunk és ebből kifolyólag a vizsgám után megkérdeztem, ebben az aszódi konditeremben, hogy esetleg nem tarthatnék-e ott edzéseket, már nem a gyakorlat részeként és hát így kerültem oda. Így idén Januárban már a 3.éve, hogy ezt csinálom és a mai napig imádom. 🙂

A veled készített riportban mondtad, hogy hamar feltűnt, hogy a kezedet sűrűn használtad. Ebből jött a box? Vagy a box mindig is érdekelt?

Alapvetően thai box edzésekre kezdtem el járni évekkel ezelőtt. Elég sok versenyem volt úgy is, sok bajnokság és egyebek. Viszont mikor nyertem is mindig inkább a kezemmel nyertem és nem a lábammal. Szinte a legelejétől kezdve többet használtam a kezem. Aztán próbáltam erőltetni a “rugdosódást”, de rá kellett jönnöm,hogy ami nem akar menni azt nem kell erőltetni. Aztán adódott egy olyan meccs, ahol csak boxolni kellett. Akkor döbbentem rá teljesen, hogy én mennyivel jobban érzem magam meg meccs alatt is, hogy csak a kezemet használom. Onnantól kezdve már edzéseken is csak boxoltam és a lábam nem használtam és azóta is. Úgyhogy a mai napig thai box edzésre járok, csak hát én boxolok ott.

Ez a címmeccs hányadik meccsed volt?

A címmeccs profi boxban a 4.meccsem volt. Összességében, ha azt is beleszámoljuk azt is, amikor K1 szabályrendszerben voltak meccseim(tehát ahol a lábamat is használtam) úgy már 20+ a meccs szám 🙂

Kemény ellenfél vagy?

Arról, hogy kemény ellenfélnek gondolom-e magam…Igazság szerint inkább bosszantónak 😀 Akár mekkorát és mondhatni akármennyit is ütnek, akkor is megyek előre. Szerencsére jól bírom az ütéseket és ha szépen, ha csúnyán, de megyek előre folyamatosan.

Mik a távlati terveid? Még ennél is komolyabban szeretnéd folytatni a boxolást?

Szeretném folytatni komolyabban a boxolást természetesen. Távlati terveim szimplán csak annyi, hogy minél több meccsre mehessek és lehetőleg minél többől kerüljek ki győztesen. Illetve szeretném kijavítani a hibáimat és szépíteni a technikai részét az egésznek.

Mit tanácsolsz azoknak, akik épp most vágnak bele az életmódváltásba?

Akik beleakarnak vágni az életmódváltásba, azoknak én azt tanácsolnám, hogy ne holnaptól, ne hétfőtől, hanem ettől a pillanattól kezdjék el. Ahogy mondani szokták tényleg minden fejben dől el. Csak el kell dönteni, hogy akarja-e az ember vagy sem. Ha eléggé akarja, akkor pedig kivétel nélkül mindenki képes rá! 🙂

Mikor lesz a következő meccsed? Hiszen gondolom hamarosan meg kell védened az övedet. Hol láthatunk Téged legközelebb?

A következő meccsem 2 hét múlva lesz. Ez nem címvédés lesz még. Viszont külföldi meccs lesz. Egész pontosan Angliában, Liverpoolban. Ott is próbálom a tőlem telhető 110%-ot kihozni a meccsből és megtenni mindent a győzelemért. 🙂

Angliában? Mesélnél még erről egy kicsit?

Az angliai meccs az pedig úgy jött, hogy van egy manager és ő szervezi a profi boxolóknak a meccset. Van egy világranglista és az alapján, ha kivan írva egy meccs egy adott súlycsoportba, úgy lehet “összehozni” az embereket. Igazából erről én is csak ennyit tudok, mert a manager szervezi le, engem csak hívnak, ha meccs van kilátásban.

Bianka, még egyszer gratulálok ehhez az elképesztő teljesítményedhez, a világbajnoki címedhez pedig még inkább! További sok sikert kívánok egész Kartal nevében!

Nagyon szépen köszönöm a gratulációt és a sok-sok kedves szót, amit mindenkitől kaptam az elmúlt napokban! És köszönöm még egyszer a lehetőséget is!

 

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük