Lakossági fórum volt Kartalon

Örültem, hogy ennyien elmentünk, ez is azt mutatta, hogy a kartali embereket érdeklik a településsel kapcsolatos történések.

Jelen volt  Ritecz György, a DAKÖV igazgatója , Tóth Tibor, szennyvízágazat vezető, valamint Mészáros András tervező, a Mészáros és Mészáros Kft.-től, valamint Oláh Klára Mária, településünk Polgármestere, a testület és természetesen a lakosság.

Oláh Klára köszöntötte elsőként a megjelenteket. Köszöntőjében kiemelte, hogy ez a projekt a 4. ciklust éli lassan, most már bízik benne, hogy tényleg meg is valósul. Ez azt jelenti, hogy még Kovács László idejében is aktuális volt a téma, csak nem került kivitelezésre.

Polgármester Asszony után, Ritecz György kapott szót. Ő is köszöntötte a fórumra megjelenteket, és beszélt a jelenlegi állapotokról.

Jelenleg Kartalon és Versegen működik a legrosszabbul a szennyvíztelep. Ugyanis, itt nálunk, tavas rendszerű szennyvíztisztító telep van.

Ez pedig nagyon nem jó.

Ahogy teltek az évek, egy EU-s szabályzat kikötötte, hogy az ilyen fajta beruházást el kell fogadni a szennyvízágazatnak. Ennek köszönhetően Kartal és Verseg közösen megnyerte ezt a pályázatot, így több, mint 10 év után végre elindulhat a kivitelezés is.
Ez egy 700 milliós beruházás lesz, ami egyik településnek sem kerül pénzébe. Tehát, csak örülhetünk neki, hogy ez itt megvalósul!

Tavas rendszerű szennyvíztisztító helyett biológiai szűrésű telepünk lesz. Ez az új telep majd 750m3/nap kapacitással fog bírni. Ennek a kapacitásnak körülbelül Kartal a 80%-át teszi majd ki, Verseg pedig a fennmaradó 20%-ot.
Bármelyik pillanatban elindulhat a kiépítés, ugyanis szinte szerződéskötés előtt áll a projekt. Ritecz György úr, még azt is hozzátette, hogy nagyon örül neki, hogy a munkálatokba egy kis rakodógép is belefért.

Ezek után Mészáros András, tervező kapott szót. Köszöntötte a megjelenteket. Itt jobban részletezte a szennyvíztisztító telep munkáját. Elmondta, hogy a feldolgozás során, keletkezhet fölösleges iszap. Ezt a fölösleges iszapot, vagy elszállítják vagy az iszap 18-20%-át átvezetik az iszaptárolóba, vagy fel is lehetne használni mezőgazdasági célokra. Ezt mezőgazdasági elhelyezésnek hívják.
Beszélt még arról is, hogy a tisztított szennyvizet fertőtleníti fogják, vagy VASO-val, vagy HYPO-val.

Ezután Tóth Tibor, a szennyvízágazat vezetője kapott szót. Elmondta, hogy a megkapott engedély miket tartalmaz:

  • Tartalmazza, hogy honnan érkezik a szennyvíz ( Kartal 80% Verseg 20%)
  • Előírja a határértékeket ( 757m3 kapacitású lesz a telep, ennyit tud megtisztítani majd)

Elmondta, hogy Vácszentlászlón (Kerekharaszton már a próbaüzem zajlik) is van már egy ilyen új, felújított telep, és nagyon jók a visszajelzések, a tapasztalatok. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy Kartalon ugyanez lesz a helyzet.

Felszólalt Bognár László testületi tag, aki a tavas rendszerű szennyvíztisztító jellegéről beszélt. Kvázi összehasonlította a jelenlegit a felújított szennyvízteleppel.

Ezután Szásziné Győri Éva kért szót. Egyetlen fontos kérdése volt: Mi lesz a jelenlegi tavas rendszerű szennyvízteleppel?

A jelenlegi lesz átépítve.

Azonban Ritecz György hozzátette, hogy előírta a hatóság, hogy a jelenlegit akár el is lehet bontani.

Végül Polgármester Asszony egy gyors összefoglalóval elmondta:

  • uniós pénzből megy a finanszírozás,
  • se az Önkormányzatnak, se a lakosoknak nem kerül semmibe, tehát 100%-osan finanszírozott,
  • ismét emlékeztette a megjelentek, hogy ez a projekt lassan több mint 1 évtizede zajlik, így örüljünk a megvalósításnak.

Ezután a lakossági fórum véget ért.

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük