Az ötletláda mai témája pedig a….

De még előtte pár szót szólnék. 🙂

Aki az elejétől ( november 5-től) itt van az oldalon, az láthatja, hogy ez nemcsak egy szokványos hírportál. Itt nem igen lesznek száraz, rövid tények leírva. Szeretem részletezni a dolgokat. 🙂

Már az elején érezhetővé vált, hogy Kartalon az emberek foglalkoznak egymással, a körülöttük történt dolgokkal, így könnyű adni az információt a saját stílusomban.

Az is hamar kiderült, hogy engem is érdekelnek a kartali emberek, és szeretem is hallatni a hangjukat, akár interjú, akár villámriport erejéig. És az, hogy ennyi embernek lett ötlete a faluval kapcsolatban, az pedig maga a csoda számomra! 🙂

Így született meg az Ötletláda menüpont is, ahová az általatok kért témáról kicsit másabb hangvétellel, de én magam is kifejtem a véleményem, és utána közösen gondolkodunk, és vitatjuk meg a témát. 🙂

A vitakultúrát amúgy is fejleszteni kellene Magyarországon. 🙂 Kezdjük el Kartalon elsőként! 🙂

A mai téma, pedig ismét aktuális. Az ötletek szerzőit nem fogom megnevezni.

A mai téma az internet, avagy a Kalász-Net és a Digi.

Úgy kezdem, ahogy a legutóbb is.  Az internet szó szerint behálózza a világot. Minden ott van tőlünk egy karnyújtásnyira. Egész nap információk millióit kapjuk és osztjuk.

És úgy fest, hogy a mai 21. században egy internetszolgáltató váltás, jobban fel tudja bőszíteni az embereket, mint egy kis csőtörés a faluban.

Tudom, hogy nagyon sokan otthonról dolgoznak, és elengedhetetlen a jó minőségű, szakadásmentes internet. Azt is tudom, hogy ahogy jön a jó idő, egyre több ember megy ki a szabadba, így az otthoni internetezés kissé háttérbe szorul. Egy közös nevező akkor is ott van: a telefonunk velünk van, azzal együtt pedig az internet is.

De most korlátozódjunk csak az otthoni internetre.

Csütörtökön ( épp nőnap előtt, vegyük ezt valami nőnap előtti stressznek 😀 ) a Kartal facebook csoportja szinte lángolt. Pár ember hangot adott, hogy milyen rossz a szolgáltatás, és mikor jön a Digi errefelé. Ugyanis, bizonyára sokan tudjátok, hogy az Invitelt felvásárolta a Digi, és Aszódon már jelen vannak. Innentől pedig egyenes út vezetett ahhoz a kérdéshez, hogy Kartalon mikor lesz Digi.

A beszélgetésbe nagy örömömre Polgármester Asszony is becsatlakozott. Azért emelem ezt ki, mert tudom, mennyire fontos számára Kartal, és a kartali emberek. (Itt megjegyezném, hogy legalább egyszer gyertek el egy testületi ülésre! )  Korábban is írta már, hogy a Kalász-Netnek már ő maga is írt a szolgáltatás minősége miatt.

Adjunk mindennek egy kis időt. Legyünk türelmesek. Én, ahogy mindig, most sem foglalok állást, hanem középen állok. 🙂

Tény, én is azok táborát bővítem, ahol a váltás óta rendszeres a hiba. Én a továbbiakban is várni fogom a fejleményeket, ki tudja mik lesznek még itt! 🙂

És tudjátok mit? Ha ma este is rendetlenkedik az internet valahol, menjetek el az első társastánc tanfolyamra, mely este 6 órától körülbelül este 7 óráig tart. Onnan pedig menjetek el a Sportcsarnokba szurkolni, ahol  a Kartal SE fog játszani az FTC Futsal ellen! 🙂

Köszönöm, hogy ismét kikértétek a véleményem! 🙂

Ti mit gondoltok erről az egészről? Őszintén, vitassuk meg a témát, mert Tőletek olyan színes az oldal és annak tartalma! 🙂

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük