Miért lett ekkora probléma az internetből?

Igen, a címből kiderülhet, hogy ez egy elgondolkodtató írás lesz, amiről mégis fontos beszélni.

Az internet mára szinte teljesen behálózta az életünket. A legszebb pillanatainkat tesszük közzé különböző közösségi portálokon, a kedvenc zenéinket már aligha kazettán vagy cd-n hallgatjuk, azokat is a különböző zene megosztó oldalakon tesszük.

Ahogy nőnek az igények, úgy igyekeznek a szolgáltatók ezzel párhuzamban nagy lefedettséget, jó sebességet és elérhetőséget adni.

Természetesen van egy örök szabály : Mindig mindenkinek nem lehet megfelelni. 

Azt hiszem a 21. században nagyobb stresszt tud generálni egy internetszolgáltató váltás, mint egy szimpla áram vagy vízkimaradás.

Na de mi is ez az egész? 

Igyekszem időrendi sorrendben haladni.

Tavaly év végén kapott mindenki ( vagy majdnem mindenki) egy levelet, melyben az állt, hogy a HFC Network-öt váltani fogja egy új szolgáltató, ami a Kalász-Net nevet fogja viselni.

Én készséggel felvettem a kapcsolatot az ügyvezető igazgatóval, aki ismételni tudta a levélben leírtakat. Miszerint Ők átvették a hálózatot, és természetesen azon lesznek, hogy még a korábbinál is jobb internetsebessége lehessen Kartalnak.

Sőt, még Polgármester Asszonynál is járt a Kalász-Net képviselője, aki akkor elmondta:

  • a meglévő hálózatot 1 éven belül felújítják
  • az optikai hálózat egyenlőre nem kerül kiépítésre
  • viszont a Telekom által megkövetelt feltételeket fogják biztosítani, melynek eredményeképp javulni fog a szolgáltatás minősége és a kínálat is.

És február után pár nappal robbantak az emberek a Kartal csoportban. Nagyon sok posztban csak azt lehetett olvasni, hogy mennyire rossz, hogy nincs már többet HFC, hogy nincs internet, gond van a műszerekkel.

Én ekkor újra felhívtam őket (hiszen nálam is gondok voltak) , akkor annyit mondtak, hogy tudják, látják a problémát, igyekeznek megoldani.

Majd pár nap után újra mozgásba lendült a Kartal csoport. Megjött az első DIGI-s poszt. Onnantól pedig nem volt megállás. Az emberek mozgásba lendültek, telefont ragadtak, ugyanis táborokra szakadtak az emberek a témát illetően.

A minőség szembekerült az ár-érték aránnyal. Én pedig szembekerültem napi 40 új levéllel e témát illetően.

Ahogy Polgármester Asszony írta a saját oldalán, szinte én is azt tudtam írni mindenkinek. Aki szeretne szolgáltatót váltani, bármikor megteheti.

Mivel az oldalon ( és az életben is) fontosnak tartom hallatni az emberek hangját, ismét az emberek felé fordultam és megkérdeztem Őket, hogy Ők mit gondolnak erről a témáról, és hogy érdemesnek tartják-e hogy másik szolgáltató nyisson Kartal felé?

Mihály azt válaszolta:

“Szerintem jó lenne ha nem csak egy szolgáltató lenne mert a jelenlegi szerintem drága. Probléma minden szolgáltatónál van és lesz is szerintem a Hfc viszonylag gyorsan meg is oldja tehát ez a része szerintem rendben van. Digi jobbnak tűnil mindenben. Én simán váltanék. A Hfc nem fog szerintem annyira fejleszteni hogy nagyobb sávszélesség legyen az internet nem hinném hogy lecseréli a koax kábelt optikaira. ” 

Laci azt válaszolta:

Amit láttam,a Digi szórólapról.. Sokkal gyorsabb a net, sokkal változatosabbak tv csatornák, sokkal olcsóbban. Szerintem ha lehetne,mi váltanánk a Digire.

Viki azt válaszolta:

Megmondom őszintén ez a téma egyenlőre nem nagyon foglalkoztat. Az tény, hogy jobb lenne ha több lehetőség lenne Kartalon az internet szolgáltatókból.
Hát annyira nem vagyok megelégedve, de olyan típusú vagyok hogy beletörődök abba ami van.
Végül is amire én használom a netet arra lehet nekem elég amit nyújtanak. De vannak olyan emberek akik az életük nagy részéhez elengedhetetlen a jó szolgáltató.
És igenis legyen választási lehetőség hiszen mindenkinek más miatt felelnek meg ezek a szolgáltatók.

Zsófi azt válaszolta:

Jelenleg a tanulmányaim miatt nagyon fontos lenne a jó internet. De az, hogy 2-3 naponta újra kell indítsam a router-t és a modemet az nem tetszik. Tény, nem a legnagyobb csomagot fizetem, de akkor se legyen ilyen silány az egész kivitelezés. Én amondó vagyok, hogy ne csak egy szolgáltató legyen. Nekem mindegy mi a neve, csak legyen itt is vagy 2-3 fajtából választani. Értünk, a fogyasztókért versenyezzenek! 

Egy szó, mint száz. Megfelelni tényleg nem lehet mindig mindenkinek, azonban változtatni igenis lehet. És ha valaki nincs megelégedve a jelenlegivel, érdeklődjön más szolgáltatóknál. 🙂

 

 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük