Vízkereszt és a farsangi időszak

Január 6-a van. Ez egyet jelent a karácsonyfadíszek leszedésével, a karácsonyfák kirakásával vagy eltételével.

Vízkereszt napját az egyik legősibb keresztény ünnepnapjaként tartják számon. Ez a nap Jézus eljövetelének, megjelenésének momentumait kapcsolja össze.
A napkeleti bölcsek imádását Jézus felé, Jézus megkeresztelését Jordániában, és Jézus első csodáját, amikor a vizet borrá változtatta.

A vízkeresztet másnéven epifániaként is ismerik. Az epifánia szó görög eredetű és megjelenést jelent.
Magyar viszonylatban pedig a Jézus keresztelésére utaló vízszenteléshez kötjük, innen is ered a Vízkereszt kifejezés.

Ezzel a mai nappal elkezdődik a farsangi időszak, mely ebben az évben március 6-ig tart. Ezek szerint hamarosan újra lehet jelmezt ölteni és elhessegetni ezt a rövid telet, helyet engedve a sziporkázóan szép tavasznak. De azért ne szaladjunk ennyire előre.

Először is, miközben leszedjük a díszeket, emlékezzünk az ünnepre. Az abból fakadó boldog pillanatokból pedig töltődjünk fel egy kicsit. Hiszen a Karácsony maga a feltöltődés és gyakran a teljes kimerültség ünnepe is tud lenni.

Ha végeztünk, akkor viszont kezdjünk el készülődni a farsangi időszakra!

Ahogy sokan tudják, itthon a legnépszerűbb farsangolás, maga a Mohácsi Busójárás, valódi hungarikum. Azt viszont, lehet nem tudják sokan, ( magamat is beleértve) hogy ez a Busójárás 2009-től az UNESCO szellemi örökségi listáján szerepel!

De mégis hogy néz ki a híres mohácsi búsójárás?

Én még személyesen sajnos sosem láttam, pedig gyerekként elég sok helyen megfordultam. Ezért egy nagy segítőhöz, a wikipédiához fordulok az esemény hiteles, pontos leírása végett:

„A vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak, a farsang, az európai kultúrkörben tradicionálisan a vidám mulatságok és lakomák időszaka. Mohácson a farsangkor a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel. A legnagyobb mulatság farsangvasárnap van.[12] A télűző fesztivál a „farsang farka” három napig, farsang vasárnapjától húshagyó keddig tart, amelynek csúcspontja a karnevál. A „műsor” fő elemei: a partraszállás, a jelmezes felvonulás és a koporsó vízre bocsátása. A partraszállás során a túlparti – ahogyan a helybéliek mondják – „Szigetből” (s Kismohácsról, amely Mohács város déli, belterületi része) eveznek át ladikokon a busók. Ezután a jelmezesek a Kóló térről a főtérre vonulnak. Sötétedéskor, a farsangi (télbúcsúztató) koporsó vízre bocsátása után az egybegyűltek máglyagyújtással égetik el a telet jelképező koporsót és a főtéren körtáncokat járnak. A fesztivál vendégeinek tanácsos a kicsiny gyermekeket a karnevál zajongásától távol tartani, mert a kicsik az ágyúlövéstől és erős kolompolástól, kerepléstől könnyen megijedhetnek. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a maszkokon a szemnek fúrt kis lyuk miatt a busóknak nincs teljes térlátásuk, ezért a mellettük, alattuk, felettük lévő tárgyakat és a fesztivál vendégeit csak részlegesen érzékelik.”  (leírás forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Farsang )

Mi az a farsangvasárnap és a húshagyókedd?

 A farsangvasárnap a farsangi ünnepkör zárásának az első napja. Ugyanis maga a zárás 3 napos program. Régen ezen a napon a fiatal derilegények kalapján ott tündökölt a kiválasztott lány bokrétája.

A húshagyókedd pedig a farsangi ünnepkör záró napja. Magának a farsang temetésnek a napja. Ezen a napon szoktak szalmabábut égetni, ( és finom farsangi fánkot enni madzagról!) ezzel lezárva a farsangi ünnepkört és magát a telet is. Ezután a nap után szokott lenni a híres-neves torkos csütörtök. Érdekes, ez csak itthon nálunk van torkos minden napnak elnevezve? 🙂

Egyébként az első torkos csütörtököt 2006-ban rendezték meg, illetve akkor lett újra felelevenítve ez a szép hagyomány.

Ahogy így elnéztem a busójárásos képeket, és a videók tömkelegét, egy kicsit magával ragadott a dolog.

Természetesen nekem a velencei karnevál közelebb áll a szívemhez. Még ezen az eseményen sem vettem részt, viszont van egy velencei karneválos maszkom, amit ha felteszek, valahogy a teljesség érzésével tölt el.

Kartalon februárban lesz egy rendezvény is, erről reményeim szerint hamarosan többet is írhatok! 🙂

Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.