A második Falukarácsonyi nap

Az első napon, pénteken, elég csípős időnk volt, és akkor is sokan voltunk. Most kicsit szkeptikus voltam, ugyanis délután fél 4-kor itt a mi utcánkban esett az eső. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy szerintem nem is lesz ma megnyitó a Petőfi téren.

De a kartali emberek újra és újra megtanítják nekem azt az örök igazságot, hogy arra szakítasz időt, amire szeretnél!

Hiába esett az eső a megnyitó alatt és támadt fel a szél, ismét nem láttam távozó embereket a térről.

A megnyitót ismét Vargáné Margó kezdte, ahogy tegnap is, majd átadta a szót Szásziné Győri Évának, aki ismét nagyon szép gondolatokat osztott meg. Külön tetszett, hogy belevitte a modern technika és a régi korok karácsonyozásának ellentétét. Hiszen ha egy elég nagy mobiltelefon cég mondja azt a 2 évvel ezelőtti karácsonyi (!) reklámjában , hogy „ Tedd le a telefonod, megvár. A pillanat nem. „ akkor igenis kell erről a telefonos karácsonyozásról beszélni. De, ez nem degradálásként volt felvezetve, hanem komolyan elgondolkodtató dologként. Ahogy tegnap is, úgy ma is imádtam Szásziné Győri Éva szavait.
Megköszönte a támogatóknak az egész éves támogatást, valamint a lakosság kedves szavait, mosolyait.

Ezek után következett a Kartali Asszonykórus csodás karácsonyi csokra. Gyönyörűen énekeltek, mint mindig. A legnagyobb meglepetésemre, hallottam pár olyan fiatal lány csodás énekhangját is, ami előtt minden kalapomat megemelem!

Ezután egy számomra Parádés előadás következett, melyet a Rozmaring Hagyományőrző csoportja adott elő. Egy régi kartali betlehemest dolgoztak fel, de úgy, hogy én még olyat nem láttam! Élveztem minden percét. Nevettünk, és hallgattuk ezt a csodás előadást, melynek végén még egy közös dalt is elénekeltünk a téren.

Ezután pedig következett a megnyitó lezárása.

Köszönjük ezt a csodás két napot mindenkinek, aki csak részt vett benne vagy támogatta az eseményt!

Mik lesznek a mai, és az elkövetkező napokban, a faluban?

A mai napon tovább folytatódik az Id. Száraz Zoltán emléktorna a Kovács László Sportcsarnokban a kaminokupa szervezésében.

Szenteste pedig a Szent Erzsébet Templomban 15 órai kezdettel Pásztorjáték lesz, ahol a Rozmaring Hagyományőrző csoport tagjai egy kartali Betlehemest adnak elő.

Továbbá ezen az estén (Szenteste) 23.30 perckor zenés áhítat lesz, szintén a Szent Erzsébet templomban, ahová mindenkit szeretettel várnak a Szent Erzsébet madárkái kórus tagjai.

De jöjjenek végre azok a szép videók! 🙂 

https://www.youtube.com/watch?v=lBemAWJuVlg&t=

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük