Helyzetjelentés

Nahát! Ez egy igazán aktív hétvége volt! Szombaton kiállítás megnyitó és táncgála, vasárnap pedig karácsonyi készülődés. Mindegyik téma ma fel lesz dolgozva, amint minden videó fel lesz töltve 🙂 

Ahogy sokan, én is sokat voltam kint az utcán szánkót húzva. Egy napra én is gyereknek éreztem magam, látva, hogy kislányom mennyit nevet. Majd tegnap jött a hideg zuhany.

Olvad a hó.

Legalábbis erre a falu végén úgy fest a dolog. Így most reggel egyből az időjárásjelentő oldalakat kezdtem el nézni, majd ezt láttam.

Kép forrása: https://www.idokep.hu/karacsony

Ha még jól rémlenek földrajzi ismereteim, akkor nálunk 80%-ot mutat. Ez azért elég jó! 🙂 Továbbra is mehetnek a hótáncok, hogy biztosan megmaradjon! 🙂 

És mi újság a faluban?

Elég sok helyen csúszik az út. Tény, én reggel 8 óra után megyek ki a házból, de nem hiszem, hogy olyan sok minden változott volna. Szombaton este a tánc gála után estem egy akkorát, hogy a nyakam még most is érzi. Szóval, csak óvatosan! 

A héten kettő esemény is lesz a faluban. Az egyik a Falukarácsony a Petőfi téren, a másik pedig az Id.Száraz Zoltán Emléktorna a Kovács László Sportcsarnokban.

A Falukarácsony péntektől szombatig tart, pénteken 4 órakor lesz a megnyitó. A Kartali Asszonykórus fogja megnyitni ezt a szép eseményt. A megnyitón az óvodások is adnak elő egy kis műsort. Szombaton 4 órakor a Rozmaring hagyományőrző csoport és a Kartali Asszonykórus műsorát láthatjuk. 

Mindkét nap vásárolhatunk egyedi készítésű ajándékokat, karácsonyi díszeket és sok számos csodálatos dolgot! 

Szombaton reggel 8 órától vasárnap este 10 óráig rendezvény tart a Kamionkupa szervezésében az Id.Száraz Zoltán Emléktorna. A belépés ingyenes!

Szóval, ezen a hétvégén is nagyon sok program lesz a faluban! Én magam igyekszem mindegyiken részt venni, képeket, videókat készíteni. Találkozzunk ezen a hétvégén is! 🙂 

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük