Advent III. vasárnapja van

Ezüstvasárnap, örömvasárnap, vagy advent III. vasárnapja. Ki hogy nevezi. 8 nap múlva Szenteste lesz. Elrepült ez az év is. Ma az öröm gyertyáját, a rózsaszín gyertyát gyújthatjuk meg az adventi koszorúnkon. Ezzel a harmadik gyertyával Jézus eljövetelének közeledtét is ünnepeljük.

Ahogy a korábbi gyertyaszíneknek, úgy ennek a mai rózsaszínnek is van szimbolikus jelentése. Ez a mai gyertya Szűz Máriát ünnepli, aki megszülte a Fiút.

Nem mehetünk el amellett, hogy ez a gyertya rózsaszín. Aki nem hívő, annak akkor is feltűnik, hogy ez a gyertya bizony nem lila, mint a többi.

Nos, a rózsaszín szimbolizálja a Jézus által képviselt igazi szeretetet, a valódit, a megkérdőjelezhetetlent.

Nem véletlen, hogy sok rózsafüzért rózsakvarc ásványkővel lehet megtalálni. A rózsakvarc a megbocsátás a béke és a nyugalom köve, és maga a rózsaszín pedig az egyik legmegnyugtatóbb szín.

A végére pedig egy kis emlékeztető.

A mai nap folyamán Deák Istvánné (Margit néni) szervezésében a Faluházban Karácsonyi készülődés lesz 14 órától 17 óráig! A belépőjegy 500 forint fejenként, és ez az összeg tartalmazza az anyagköltséget. Ezen a szép eseményen lehetőségünk van saját kezűleg elkészíteni a karácsonyi ajándékainkat.

Mára is készültem pár adventi tanáccsal 🙂

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük