Luca napja van

Luca széke. Ez az első dolog ami erről a napról eszembe jut. Még valamilyen halvány emlékem van óvodából, valami búzával kapcsolatos. Még jó, hogy a mai nap folyamán fel lesz elevenítve ez az emlékem.

Szeretem decembert. Valamiért ebben a hónapban több ünnepnap van, mint a többiben. Ma például Luca napja van. Ezen a napon régen tilos volt mosni ( hopp, épp megy a mosógép) , sütni és fonni. Tiszta lusta nap, így az ünnepek előtt, nem igaz?

Na de, honnan jön a Luca nap? Miért pont Luca nap?

Elméletek szerint még a Gergely naptár bevezetése előtt, ez lehetett a legrövidebb nap az évben.

Ez a nap Szent Lúciáé, ez a nap róla szól. Ő volt az, aki szüzességet fogadott, mikor keresztény hitre tért, hogy ezzel Krisztust szolgálja, majd ezen hitéért mártírhalált halt.

Lássuk, milyen hagyományőrző értékek vannak ezen a napon.

Az első, és talán a legismertebb a Luca széke, ahogy fentebb is írtam. Ha szeretnénk ezt a hagyományt ápolni, szükségünk lesz 13 féle fára. Már ez egy kisebb akadályt jelent. Ilyen hideg, és csípős időben menjek fáért?

Ha megvan a 13 féle fa, ezt össze kell barkácsolni egy széknek, majd karácsonyig minden nap faragni kell rajta egy kicsit. Mintha nem lenne elég Karácsonykor a karácsonyfa és a talp viszonyával bíbelődni 🙂

Ha ezzel megvagyunk, akkor menjünk el az éjféli misére, és ha ráállunk a székre, akkor láthatjuk a boszorkányokat. Ilyen alacsonyan is lehet repülni a seprűvel? 😀

És ami nagyon fontos, hogyha meglátjuk a boszorkányt, és ő is meglát minket, azonnal szórjuk meg mákkal! Ugyanis a mákkal fel lehet tartani a boszorkányt. Bár én ebben a helyzetben magát a széket vágnám hozzá.. 😀 Azt hiszem idén kell csináljak Luca széket!

A következő híres hagyomány, amit ehhez a naphoz lehet kötni, az a Luca-búza, vagyis a Luca napi búzaültetés. Igen! Ez volt az oviban anno!

Ehhez szükségünk lesz egy kis búzára. Érdemes olyan magot venni, ami csíráztatáshoz is jó! Áztassuk be fél napra, majd egy cserép földbe tegyük bele a búzát, a tetejére pedig újra tegyünk egy kis földet. Minden nap locsoljuk egy kicsit karácsonyig, szóval tartsuk nedvesen a földet. Előbb-utóbb ki fognak bújni a szebbnél szebb búzáink. Ha karácsony napjára jó erőben lévő búzát látunk, akkor jövőre szép időre és jó termésre számíthatunk. Ha gyengécskének, nyeszlettnek tűnik, akkor viszont túl sok esőre, belvízre és mindenféle rossz termésre készüljünk.

A következő a Lucázás, avagy a kotyolás. Ezen a napon a gyerekek -van, hogy szellemnek beöltözve-

( nem is tudom mire hasonlít ez) végig mennek a házakon és lopott fán meg búzán térdelve mondanak mondókákat a jó termés érdekében.

És végül, de nem utolsó sorban a Luca-tök. Csak nem hagynak ezek a tökök. Ki tudja lehet jövőre nem csak kartali tökös forgatag lesz, hanem Luca-tök forgatag is? 🙂 A kartali tökös forgatagról itt lehet olvasni bővebben: https://kartal.ihirek.hu/2018/11/05/hirek/az-elso-kartali-tokos-forgatag-avagy-hogyan-lesz-egy-kis-otletbol-valami-nagy/

Itthon, leginkább a Dunántúlon szokás szebbnél szebb világító Luca-tököket készíteni. Ahogy a Halloween tököt, úgy ezt is kiteszik az ablakba, vagy az ajtók elé a rossz energiák elűzése érdekében.

Szóval a mai napon alacsony szálló boszorkányokat és sok-sok világító tököt láthatunk, amik vigyáznak a búzánkra, amit odabent ápolunk a jövő évi jó termés ügyében. Azt hiszem ez a nap is élményekkel lesz teli.

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük