Interjú Zádeczki Viktóriával, gyógypedikűrössel

Köszönöm, hogy így az év végi nagy hajrában elvállaltad ezt az interjút.

Üdvözlök minden kedves olvasót.

Aki nem ismer, annak bemutatkoznál?

Zádeczki Viktória vagyok jelenleg a 2,5 éves kisfiammal vagyok itthon gyesen. Kartalon nőttem fel és most is itt élünk a családommal.

Mit kell tudni rólad, mivel foglalkozol?

Első sorban Dentál Higiénikusként végeztem,  amivel fogorvos mellett helyezkedtem el, mint fogászati asszisztens. Közben 23 évig táncoltam, amit később oktattam is. És persze a szolárium üzletünkben is dolgozok. Majd mikor már tervbe volt a családalapítás elvégeztem a Gyógypedikűr szakmát, hogy itthon tudjak maradni 3 évig a kisfiammal.

Gyógypedikűrös vagy? Ez valamilyen új ágazat? Mit jelent ez pontosan?

Nem új ágazat csak nem annyira elterjedt szakma. Inkább az emberek nem nagyon tudják és hallanak erről. A gyógypedikűrös a láb problémáival foglalkozik és leginkább a talp és köröm betegségeit „gyógyítja”. Például bőrkeményedés és tyúkszem eltávolítása, körömgomba, köröm benövés, megvastagodott körmök kezelésével foglalkozunk.

Mióta tevékenykedsz ebben az ágazatban?

3,5 éve foglalkozom ezen a szakterületen.

Ehhez a munkához valamilyen képzést is el kell végezni, mint egy pedikűrösnek?

Igen több OKJ iskolában oktatják már és most már ennek van egy újabb változata is a gyógyászati pedikűrös ahol már komoly orvosi csapattal dolgoznak együtt a pedikűrösök.

Aki követ téged, az láthatja, hogy nagyon érdekelnek Téged az emberek. Már a választott munkahelyeidből is kiderül. Nagyon sok munkahelyen dolgoztál, és ha jól tudom jelenleg több munkahelyen is dolgozol egyszerre. Hogy bírja a szervezeted ezt a hajtást?

Imádom az egészségügyet és az embereket. Szeretek velük dolgozni és ahol lehet segíteni. Mivel nem szeretem a monotonitást így egész életemben ezt csináltam, hogy változatos legyenek a minden napjaim és esemény dúsak, mert engem ezek éltetnek. Nem vagyok az a típus, aki egy életen át egy munkahelyre becammog, ledolgozza a 8 órát és haza megy. Nekem kell a pörgős változatos életmód és ezt mindig is így alakítottam ki.

 Egy gyógypedikűröst ezekben a hűvös, szeles időkben milyen „panaszokkal” keresik meg az emberek?

Téli szezonban is nagyon fontos lábaink ápolása, hiszen a zárt cipők, zoknik sok problémát tudnak okozni, nem mellesleg napi 12-14 órákat állunk-járunk rajta. Ez megviseli a talpat ezért a bőrkeményedéseket ilyenkor is kell kezelni és sokszor nem elég csak bekenni meg lereszelni otthon. Ilyenkor jelentősen megnőnek a benőtt körmök is illetve a nagyobb fokú körömgombákat ezekben időszakokban kezeljük ki, mert ilyenkor a köröm nagy részét mindig el kell távolítani.

Ilyenkor „télen” jobban figyel az ember a szervezetére, és a bőrére?

Sajnos az a tapasztalatom most már így 3 év után, hogy pont télen nem foglalkoznak magukkal az emberek. Sokan úgy gondolják, hogy a cipőbe eldugják a lábaikat és akkor ezzel együtt a problémákat is, amikkel már csak akkor jönnek újra, ha fáj nekik.

Milyen készítményeket javasolsz a bőr egészségének megőrzése érdekében?

Minden nap fontos a bőrünk ápolása és ez minden testrészünkre is igaz, így a lábainkra is. Mindig attól teszem függővé milyen krémet vagy praktikát ajánlok, hogy felmérem milyen a bőr típusa. Vannak a száraz bőrűek esetleg a cukorbetegek, akikre nagyon oda kell figyelnünk nekik duplán szárazabb a bőrük. Ilyenkor zsírosabb krémeket javaslok illetve a paraffin kezelést, ami egy gyógynövényes viaszkezelés. A meleg viaszba, ha belemártjuk a problémás testrészt, kezet vagy lábat, akkor a meleg hatására kitágulnak a pórusok, ezáltal a krémek is mélyebbre hatolva tudják hidratálni a bőrt. Persze számos jótékony hatása van még. Vagy akik láb izzadósabbak azoknak megfelelő izzadás elleni krémet ajánlok, illetve nekik fontos, hogy egy nap 2 vagy 3 zoknit cseréljenek időközönként, mert az izzadósaknál nagyobb esélyben alakulnak ki a köröm gombák. Hiszen a köröm gombának a sötét, meleg, párás hely a kedvence.

Hogyan lehet hozzád bejelentkezni? Házhoz is mész?

Hozzám bejelentkezni telefonon is lehet a 06-70-263-6996 számon vagy a facebook-on van egy csoportom a „Gyógypedikűr/manikűr Vikivel illetve a privát oldalamra is írhatnak üzenetet.Házhoz leginkább idősekhez megyek, vagy ha valakinek olyan egészségügyi problémája van, amiért nem tud eljönni hozzám, mert azért sok eszközt kell elcipelnem, bepakolnom, amit aztán ki kell pakolni. Ez rengeteg időt vesz el ahhoz, hogy egy nap több embert is fogadjak mivel csak délelőtt és késő délután dolgozok. És persze higiéniai okok miatt is jobb szeretem, ha jönnek a vendégek.

Melyik korosztály keres meg téged leginkább?

Igazából minden korosztály megtalálható de talán a középkorúak vannak többségben.

A házi bőrápoló praktikák működnek?

Attól függ, milyen praktikáról beszélünk. Ha már van bőrkeményedés oda sajnos a krémek és a reszelés már nem sokat segít. Ha nincsen bőrkeményedés, vagy esetleg le van már szedve pedikűrössel akkor igen hasznos a krémezés és reszelés, néha lábáztatás, mert jobban visszaszorítjuk a problémát. Vannak, akik házi körömvirágkrémet készítenek az nagyon jó a bőrnek. Egy körömgomba esetén nem rossz az ecetes szódabikarbónás víz, de sajnos ahhoz is megfelelő tanácsadás szükséges és sokszor elengedhetetlen a beavatkozás. Mert nagyon hosszú idő egy gomba kikezelése. Tyúkszemnél semmiféleképpen nem javaslom a tyúkszem tapaszt, mert nagyobb kárt csinálunk vele és nem hatásos, ha mély tyúkszemről beszélünk. Körömbenövésnél szintén csak pedikűrös segíthet, ha nem akar nagyobb gondot.

Végezetül pedig, kiknek javaslod, hogy dolgozzanak ebben az ágazatban?

Hát igazából olyanoknak javaslom, akit némileg érdekel az egészségügy, és persze ha van ingere más ember lábához hozzányúlni. Mivel itt komoly eszközökkel dolgozunk, ezért tudni kell jól bánni a szikékkel, mert arra figyelni kell, hogy a vendéget ne vágjuk meg pláne ne egy cukor beteget. És legyen némi rálátása az egészségügyre is kicsit, hiszen itt van olyan sokszor, hogy más szervi probléma okozhat láb problémát.

Köszönöm, hogy vállaltad az interjút!

Én köszönöm, hogy megkerestél és remélem, sok emberhez eljut ez az információ. És annyit üzennék a kedves olvasóknak, hogy ha bármilyen láb problémát észlel először gyógypedikűröst keressen aki majd meg állapítja, hogy kell-e tovább mennie más orvoshoz vagy a pedikűrös is rendbe tudja hozni a problémát. Mert sajnos sokan a bőrgyógyászatra és sebészetre mennek majd csalódottan jönnek ki, hogy nem tudnak rajtuk segíteni. Sajnos ők nem tulajdonítanak ezeknek a problémáknak nagy jelentőséget. De ha mégis ilyenhez kell menni, mert a pedikűrös azt mondja akkor a pedikűrös már tud olyan orvost ajánlani ahova érdemes elmenni.

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük