Reggeli mellé

Pár nappal ezelőtt írtam erről, de úgy vélem, hogy ismétlés a tudás anyja. A mai naptól elkezdik az aszódi járóbeteg szakrendelő nyílászáróinak cseréit. A felújítás alatt ez a szakasz, a szakrendelő részleges lezárásával vagy a szakrendelések átköltöztetésével jár. A további változásokról a kórház folyamatosan fogja tájékoztatni a lakosságot, így a mai naptól én is fogom figyelni a kórház oldalát. Ezt a képet tette közzé a kórház. Aki csak teheti, adja tovább az információt!

 

Szerdától jönnek a kemény mínuszok hajnalban, valamint reggel is, így szerintem, hamarosan én magam is az orvosi váróban fogok kikötni. Bár jó néhány hónapja vitaminok tucatjaival tömöm magam, így bízom benne, hogy ebben az évben kikerülöm a náthás-megfázásos tüneteket. De, ha mégsem, itt van néhány hasznos tipp, hogy mihez kezdjünk, ha leterített bennünket a megfázás.

Én magam is azoknak a táborát bővítem, akik már csak akkor mennek orvoshoz, ha éppen Dr. House kopog az ajtón a sétabotjával. A mai napig azt gondolom, hogy az embernek ezekben a hűvös évszakokban jobban kell figyelnie saját magát. Figyelni a tüneteket. Én most jelenleg már tapasztalom a torokkaparást, így egy szájnyálkahártyán alkalmazható spray-el próbálom könnyebbé tenni a nyelést. Természetesen ilyenkor nagyon is jól iszok, ugyanis nekem néha a napi 3 liter folyadékbevitel is embert próbálónak számít.

 

De mit tegyünk, ha már az orvostól megyünk haza?

 

Pihenjünk. Igen, tudom, hogy háztartás vezetése mellett, és gyereknevelés mellett, ez nem mindig a legegyszerűbb. Én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy jót teszek-e azzal a gyerekemnek, ha betegen foglalkozok vele, vagy épp játszok vele. És pár koszos tányér miatt még nem fog összedőlni a ház. Mi nők amúgy is hajlamosak vagyunk még ilyenkor is ezres lángon égni, takarítani, menni, pörögni. Nem lenne szabad pedig..

Igyunk megfelelő mennyiségű folyadékot. Régi gyógymód a pálinka és méz kombinációja. Na én erről nyilatkozni nem tudok, mert egyiket sem szeretem. De ha valakinek ez működik, leírná, hogy mi a pontos művelet, ennek a koktél elkészítésénél? Persze, gyógyszeres kezelés mellett a házi orvossal nem árt egyeztetni az otthoni kúránkról! Ha lehet ne forró teát igyunk (egyik orvosom szerint sok esetben ez csak jobban felsérti az amúgy is gyulladásban lévő torkot), de ne is hideg limonádét. Kellemes meleg tea, és a nagyi titkos receptje alapján elkészült húsleves csodákra képes.

Aludjunk. Köztudott dolog, hogy alvás közben a szervezetünk elég jól tud a nátha ellen küzdeni. Nem lehet ilyenkor keveset aludni, jó esetben a szervezetünk jelez, hogy neki most erre van szüksége.

Izzadjunk! Nem, nem az edzőteremben kora reggel. Jól öltözzünk fel, és bújjunk ágyba. Mindannyian ismerjük a jótékony hatását.

Vegyünk forró fürdőt. Gyerekkorom óta hiszek a forró fürdők gyógyító erejében. A mai napig csakis kizárólag forró fürdőt, vagy zuhanyt veszek. Nem is értem, a 26 fokos vízben mit lehet csinálni, megfagyok benne. A forró víz egyrészt ellazít bennünket, másrészt pedig a hatalmas pára miatt a nyálkahártyáink „újra tudnak nedvesedni” a kiszáradás végett. ( lásd gyakori orrfújás) Természetesen ilyenkor a fürdővízbe sokan illóolajat is szoktak csepegtetni, mint például az eukaliptuszt ( leírom és már érzem az illatát) , ami segít az orrdugulás megszüntetésében.

Egy új tipp, amit a napokban hallottam,hogy, alvásnál ilyenkor használjunk két párnát! Ugyanis ha az egyik résznél meg van emelve a fejünk, a váladék nem tud a torkunkba visszavándorolni, és így könnyebben tudunk aludni, amiről tudjuk, hogy elengedhetetlen a gyógyuláshoz!

Minél gyakrabban mossunk kezet! Minden tüsszentés után, minden orrfújás után. Ezzel is megakadályozhatjuk a betegség továbbadását.

Gyakran fújjuk az orrunkat! Vicces, hogy ezt is le kell írni, de a korábban említett orvos ismerősömtől tudom, hogy van, hogy még felnőtt emberek sem ismerik az orrfújás helyes technikáját. Felváltva kell befogni az orrjáratokat, közben egy kicsit előrehajtott fejjel legyünk. Nem szabad egyszerre befogni mindkét orrjáratot, mert így a váladék nem kifelé, hanem „befelé megy” , gyakorlatilag segítünk magunknak egy kellemes arc-és homloküreg gyulladásra okot adni. Végül is, igen.. 21. század, ahol mindent meg lehet tanulni, még a helyes orrfújást is.

Ha minden kötél szakad, vegyünk be gyógyszert!! Értelmetlen napokon keresztül gyógyszeres kezelés nélkül bizonygatni, hogy mennyire nem vagyunk betegek, közben az üres tányérban még mindig látjuk a nagyi húslevesét. Használjunk orrsprayt, torokfertőtlenítőt, fájdalom-és lázcsillapítót. Ugyanakkor az antibiotikumok szedését javasolt elkerülni. Ugyanis a legtöbb megfázás vírusos eredetű, ami ellen az antibiotikum nem sokat ér.

 

Remélem ezzel a pár ötlettel tudtam segíteni. Ki hogyan szokott védekezni a nátha ellen?

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük