Lassan kezdetét veszi az influenza szezon

Én azt gondolom, hogy a kartali emberek ritkán betegek. Szerintem szívós egy közösség vagyunk, talán a vidéki tiszta levegőnek is köszönhető az egész. Ha kell is mennem orvoshoz, nem sűrűn látom, hogy tömve lenne a váró betegekkel.

Mivel szokatlanul jó idő volt mostanában, ez a vírusoknak kifejezetten nem tesz jót. Így az orvosok szerint november végén és december elején kezdődik ebben az évben az influenza szezon. Maga a járvány januárban szokott tetőzni és márciusig képes sajnos kitartani.

Azonban kongatják az influenzajárvány harangját sok helyen. Még magáról az influenzáról illetve magáról a járványról nem beszélhetünk, de arról, hogy a védettség kialakulásához javasolt magunkat beoltani, arról igen. Az orvosok még mindig javasolják a védőoltást, azonban még mindig nagyon sokan nem oltják be magukat. A védettség kialakulása érdekében az orvosok már november elején, közepén szokták javasolni az oltás beadását.

A védőoltás beadása mellett a másik gyakori javaslat az szokott lenni, hogy betegen ne menjünk dolgozni, vagy a gyerekek betegen ne menjenek iskolába,óvodába,bölcsődébe. Ugyanis ilyenkor csak a vírusoknak adunk nagyobb teret a szétoszlásra. Hiszen miért akarnánk másokat megfertőzni, és mi miért nem pihenünk otthon? Vagy ami még fontosabb, ha beteg a gyermekünk miért nem akarnánk, hogy kipihenje betegségét?

A legnagyobb tévhit, amivel találkoznak az orvosok, amikor a beteg elmondja, hogy dehát ő emelte a vitamin adagját, megfelelő volt a vitaminbevitele, akkor miért nem védett? Nem győzik hangsúlyozni, hogy ez a megoldás nem működik és csak a védőoltás ad védettséget.

Azonban el kell mondani, hogy ez a védőoltás sem véd meg bennünket 100%-ban. Viszont a súlyosabb influenza szövődményei ellen hatékonyan véd.  A védettség kialakulása az oltás beadásától számítva körülbelül 14 nap alatt alakul ki.

Ahogy tavaly is, úgy idén is vannak olyanok, akik térítésmentesen kaphatják meg a védőoltást.

Ők:

  • a kismamák
  • a 60 év felettiek
  • a cukorbetegek
  • az asztmások
  • a szív-és érrendszeri betegségben szenvedők
  • két évesnél fiatalabb gyermekek

 

Én azok táborát bővítem, akik nagyon ritkán betegek, akkor is maximum 2-3 napig. De, ahogy telik az idő, és ahogy látom a globális felmelegedés okozta vírusfeléledéseket, elgondolkozom az oltás beadásán.

About Dulai Zsófia

Kartalon élek immár 11 éve, Kislányom születése után megmoccant bennem valami.. az a valami hogy aktív tagja szeretnék lenni ennek a kis közösségnek :)

View all posts by Dulai Zsófia →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.